Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szilvás-szalonnás korongok

Még mindig szilva! Ez egy igazi őszi recept a hideg napokra, ha egy kis nassolhatnékunk támad, vagy ha betoppan egy nem várt vendég.

Sok szót nem is fűznék hozzá, inkább próbáljátok ki!

 

 

 

Hozzávalók:

1 csomag friss levelestészta (Lidl-jét használtam)

8 nagy szem szilva, szeletelve

kis fej lilahagyma, fele is elég

füstölt császárszalonna – annyi szelet, ahány kört szaggatunk

fügés balzsamecetkrém (de jó a sima balzsamecet is)

méz

frissen őrölt bors

 

A hideg levelestésztát kitekertem a papírjából és 6 db 10 cm átmérőjű kört szaggattam belőle. A maradék tésztát összegyúrtam, kinyújtottam, és további 4 kört szúrtam ki. Sütőpapírra helyeztem őket, mindegyiket megkentem mézzel, egyenletesen elhelyeztem rajtuk a szilvaszeleteket, lilahagymát úgy, hogy a körök széle 1,5 cm-re kimaradjon, megszórtam borssal, majd mindegyikre cseppentettem néhány cseppet a fügés balzsamkrémból. Végezetül tettem rájuk egy vékony szelet füstölt szalonnát.

200 fokra előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöttem őket.

 

0 Tovább

Kínai ötfűszeres húsgombóc szilvaszósszal

A hétvégén jó pár gasztrorendezvény közül lehet válogatni. Csak azt sajnálom, hogy pont egy hétvégére tették az összeset, mert szívem szerint mindegyiket végigjárnám. Nagyon tetszik a Makói hagymafesztivál, még jobban a szarvasi szilvanap , a hold utcai piacon pedig a legjobb fast foodokat kínálják és még közel is van.

A szilva tényleg időszerű, olcsó, és a lekváron, pálinkán,  szilvás gombócon és szilváspitén túl is felhasználható.

Ez a recept például a kínai konyha egyik remekműve, gyorsan elkészül és nagyon finom. Ha véletlenül nincs itthon kínai ötfűszerkeverék, akkor sincs veszve semmi. Fahéj, csillagánizs, szárított gyömbér, római kömény, szegfűszeg egyenlő arányú keverékét kávédarálón megőrlöm és kész a homemade ötfűszer-keverék.

 

 

 

Hozzávalók a szilvaszószhoz:

50 dkg puha szilva

1 közepes fej hagyma

1 gerezd fokhagyma

1 ek rizsecet

4 ek méz

2 dl víz

kis darab friss gyömbér

2 kk ötfűszer-keverék

 

Hozzávalók a húsgolyókhoz:

50 dkg darálthús (sertés és marha fele-fele arányban)

5 dkg rizsliszt

1 kis fej hagyma, apróra vágva

1 gerezd zúzott fokhagyma

4 ek sötét szójaszósz

1 kk kínai ötfűszer-keverék

kevés só, mivel a szójaszósz elég sós

kevés olívaolaj a sütéshez

 

Először a szilvaszószt készítjük el. A kimagozott szilvát botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, gyömbért, fűszereket és a vizet, majd kis lángon főzni kezdjük. Mikor sűrűsödni kezd, ízesítjük a mézzel, rizsecettel, végül még egyet rottyantunk rajta.

 

A húsgombóchoz a darálthúst összedolgozzuk az összes többi hozzávalóval. Vizes kézzel diónyi golyókat formálunk a masszából. (Kb. 30 darab lesz belőle).

 

Ezután kevés olívaolajon mindkét oldalukon megpirítjuk őket, majd hozzáadjuk a fűszeres szilvaszószt is, és pár percig közepes lángon tovább főzzük, hogy a szósz  teljesen bevonja a gombócokat.

Főtt rizzsel tálaljuk.

 

0 Tovább

Aszaltparadicsomos sárgabaracklekvár és céklás „cumberland lekvár”

Ahelyett, hogy az nyár utolsó hétvégéjét egy hűs vízparton tölteném jeges limonádét szürcsölve , úgy adódott, hogy inkább befőzök a 40 fokban.

Schieszlnél kóstoltam mindkettőt: az aszaltparadicsomosat hideg libamájhoz, a céklás cumberland mártást egy szaftos csirkemell kíséretében. Annyira ízlettek, hogy felkerültek a befőzési listámra. Az aszaltparadicsom lágy darabokban bújt meg, nem főtt szét a lekvárban, leheletnyi curryvel fűszerezték, de épp csak annyival, hogy a libamáj íze domináljon.

Az eredeti cumberland mártás alapja ribizli(zselé) és jóféle portói. Én azért kicsit bővítettem az összetevőkön: így került bele málna, szeder, áfonya, ribizli és természetesen cékla ahogy Shiszléknél ettük, mártás helyett pedig lekvárosítottam.

Az egyszerű csirkemellet is az egekbe repítette, de a karácsonyi vadsülthöz passzol majd csak igazán! Hmm, be kell látni, hogy azért a 30 fokos konyhában a karácsonyról képzelegni elég bizarr dolog.

 

 

Aszaltparadicsomos sárgabaracklekvár:

1 kg sárgabarack

10 dkg aszaltparadicsom

1 kk currypor

őrölt rózsabors

1 kk só

10 dkg xilit/cukor

 

A kimagozott barackot a félbe vágott aszaltparadicsommal együtt fél óráig főzzük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és sűrűn kevergetve további fél óráig főzzük.

 

Céklás cumberland lekvár:

20 dkg málna

20 dkg szeder

20 dkg áfonya

20 dkg ribizli

20 dkg főtt cékla

1 közepes fej hagyma

1 kk gyömbérpor

1 citrom reszelt héja

1 kisebb narancs reszelt héja

2 dl portói hiányában száraz vörösbor

10 dkg cukor

1 kk só

 

A málnát és a szedret péppé főzzük, ha kihűlt, átpasszírozzuk. (Akit nem zavarnak a nagyobb magok, ezt a lépést kihagyhatja.) Hozzáadjuk a ribizlit, az áfonyát és a többi hozzávalót. Főzzük addig, amíg be nem sűrűsödik. Sterilizált üvegekbe töltjük, majd mehetnek a paplan alá dunsztolódni másnapig.

4 Tovább

Dupla csavaros áfonyás csiga

Nem lesz kánikula a hétvégén, végre lehet izzítani a sütőket – mondjuk ezzel a jó kis áfonyás csigával! Kicsit macerás a kétszeri csavargatás, de cserébe a barnacukortól kívülről ropogós, belül lágyan foszlós süticsoda lesz a jutalmunk. Nekem az áfonyák a feltekerésnél szökésnek indultak, és vissza kellett tessékelnem őket a helyükre, de még ezt leszámítva is pillanatok alatt elkészültek, és méghamarabb el is fogytak:-))))

 

 

 

Hozzávalók:

30 dkg liszt

5 dkg lágy vaj

1 tojás

2 ek. cukor

1 ek. vanília kivonat

½ citrom reszelt héja

2 dkg élesztő

csipet só

1,5 dl tej

1,5 marék áfonya

1 kk vaj

barnacukor

 

Fél deci langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, hozzáadjuk a liszthez a többi hozzávalóval együtt, és robotgéppel közepesen lágy tésztává dagasztjuk. Takarjuk le folpackkal a tálat, és hagyjuk a tésztát a duplájára kelni. A megkelt tésztát nyújtsuk 1 cm vastagságú téglalapra, kenjük meg a tészta felszínét a kiskanálnyi vajjal, szórjuk meg egyenletesen barnacukorral és az áfonyával. Képzeletben harmadoljuk a téglalapot, és a keskenyebb oldalánál fogva hajtsuk be az 1/3-át , majd rá a másikat (mint a vajas tészta szimpla hajtogatásánál). Nyújtsuk kb. 2 cm vastagságúra, és a téglalap hosszabb oldalából pizzavágóval vágjunk kb. 2 cm széles csíkokat (apró technikai malőr, hogy az áfonya kipotyog, és vissza kell őket tessékelniJ) A csíkokat óvatosan spirállá sodorjuk, és feltekerjük, mint a csigát.

Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon világos barnára sütjük. 

0 Tovább

Málnás-pisztáciás mini torták

Ezek a mini torták annyira finomak, hogy egy biztosan kevés belőlük, ezért nem árt dupla adagban gondolkodni. A nagy szerelem irántuk évek óta tart, amióta ajándékba kaptam Párizsból egy málnás-pisztáciás óriás macaront innen, és hát mondanom sem kell, hogy az ízvilág annyira telitalálat volt, hogy másnap a hatásukra megsütöttem a tortaváltozatot omlós tésztával.

A macaron krémje egy pisztáciás ganash volt, rajta sok-sok óriásszemű mézédes málnaszemmel, így a tortába is ezt a krémet ültettem mascarponéval felturbózva. A fehércsoki ganash-nál nem érdemes spórolni a csoki minőségén, különben könnyen a kukában végezheti a krém, ha csomós marad, mert a csoki nem hajlandó olvadni. Én már nem kísérletezem, és alapból a Callebaut 2 kg-os csokipasztilláit használom (METRO-ban kapható), mert ha leosztom az árát a 10 dekás milkára vonatkozóan, akkor nem járok rosszabbul – hogy a minőségről és ízről már ne is beszéljek . Sózatlan, héj nélküli pisztáciát szerencsére már elég sok helyen találni, a Vámházon, de a szombati Bosnyák téri hátsó piacon az aszaltgyümölcsösnél is vettem már. Őrölve ne keressétek, de a kávédaráló tökéletesen porrá őrli.

 

 

Hozzávalók 5 db 10 cm átmérőjű tortaalaphoz:

20 dkg liszt

12 dkg puha vaj

5 dkg porcukor

1 egész tojás

 

A krémhez:

30 dkg mascarpone

1 dl tejszín

1-2 ek. amaretto likőr (vagy 1-2 csepp színtelen mandulaaroma pl. Dr Oetker)

30 dkg jó minőségű fehércsoki (Callebaut)

5 dkg őrölt pisztácia

a tetejére kb. 20 dkg málna

 

 

A tésztához a vajat habosra keverjük a porcukorral, majd az egész tojással, beledolgozzuk a lisztet. A kapott tésztát 5 részre osztjuk, egyenként ½ cm vastagságúra nyújtjuk és kibéleljük velük a formákat. Legalább 1 órára, de még jobb, ha egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Sütés előtt villával megszurkáljuk, és mindegyikre egy szárazbabbal vagy sárgaborsóval – amit találunk otthon – megtöltött muffin kapszlit helyezünk, hogy a tészta megtartsa formáját sülés közben. 170 fokon világosra sütjük. Ha kész, eltávolítjuk a babbal töltött kapszlikat, de a megsült tortaalapokat a formákban hagyjuk kihűlni.

 

A krémhez a tejszínt felforraljuk, beleszórjuk a csokit, és simára keverjük benne. El kell olvadnia a csokinak a forró tejszínben. A még langyos csokikrémhez hozzákeverjük a mascarponét és az őrölt pisztáciát, majd ízesítjük a likőrrel.

A „vakra sült” torta alapokat ¾-ig megtöltjük a pisztáciás krémmel és, hogy a krém megszilárduljo, a hűtőbe tesszük őket kb. fél órára. Mikor a krém már elég szilárd, rátesszük a málnát is, majd további 1 órára a hűtőbe zárjuk.

 

 

0 Tovább

Tűzrőlpattant

blogavatar

Gasztronómia, egy csipetnyi plusszal. Elérhetőségem: tuzrolpattant7 a freemail.hu-n

Utolsó kommentek