Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gasztro-időutazás: házibulireceptek 1968-ból

Anyukámnál épp a pincében pakolásztunk, amikor kezembe akadt egy 1968-as Lányok Évkönyve. Nagy retrofan lévén megörültem a kincsnek – milyen is volt a világ, amikor még gondolatban sem léteztem, sőt anyu is még virulatlan bakfisként élte világát. A könyvet böngészve házibuli-receptekre bukkantam! Semmi kétség, ezt szilveszterre meg kell csinálnom, de előtte le kell tesztelni Férjen, azaz a mi generációnkon, nehogy a kifinomult ízlelőbimbóval megáldott, maldon sóhoz és szarvasgomba-esszenciához szokott velünk nagyjából egykorú vendégeinknek megártson a gasztroidőutazás.

Ugyanis a receptek nagy spórolásra, takarékosságra és egyéb megszorító intézkedésre intenek, fűszert hírből sem ismerő kreálójuk rántással / besamellel igyekszik pótolni a pénztárca vastagságának hiányát. Anyu elmondása szerint: aki gyulait vitt a suliba tízóraira, az volt a jani. Ebből kiindulva (és némi fűszerrel megtoldva) megalkottam 1968 és 2011 házibuli-krémek krémjeit a szerző tanácsát megfogadva, a gazdaságosság jegyében.

 

Mindenekelőtt álljon itt néhány meggyőző sor magától a szerzőtől, Rónay Máriától:

Házibuli-receptek

 „Nem szívvel adja a bulit az a háziasszony, aki csak tessék-lássék odacsapja az ételt a vendégeinek. Megkent kenyérkaréjokat dob a tálra, egy-egy szelet párizsit – ha jobb módú, szalámit vagy sonkát-is csap rájuk, és kész. Semmi ötlet ebben nincs, és látszik, hogy a  háziak nem fárasztották magukat a vendég kedvéért. Pedig ugyanannyi pénzből sokkal szebben, mutatósabban lehet a vendéget ellátni, ha nem sajnáljuk a fáradtságot. És ezt nem szabad sajnálni.” (Lányok Évkönyve, 1968)

 

Akkor jöjjön néhány remixelt szendvicskrém – mai szóval kence recept!

 

 

Füstölt sajtos bulikrém –nálunk ez tarolt

15 dkg reszelt füstölt sajt (nálam füredi trappista)

5 dkg vaj

2 ek liszt

2 és ½ dl tej

1 tojás sárgája (én kihagytam, enélkül is elég zsíros)

Fűszerek saját felelőségre, mert a recept nem írja

Nálam friss bazsalikom, só, őrölt bors

1 baguette

Vajból, lisztből tejből besamellt készítünk, fűszerezzük, hozzákeverjük a reszelt sajt felét. A baguetteszeleteket a sajtos krémben megmártjuk, megszórjuk apróra vágott friss bazsalikommal, majd a reszelt sajttal, és a sütő grill fokozatán megsütjük (grill hiányában 180 fokon 3-4 percig).

 

Zöldséges bulikrém – aki szereti a francia salátát, az nem fog csalódni

1 tojás

1 kk. cukor

2 dl tejföl

1 citrom leve (nálam a héja is)

5 dkg olvasztott vaj

Levesben főtt vegyes leveszöldség apróra vágva, a maradékfeldolgozás jegyében (nálam sárgarépa és zöldség 1-1 kis szál)

1 pici csemege uborka apróra vágva

1 fél alma apróra vágva

Fűszerek nálam: currypor, cayanne-bors

1 baguette

 

Gondolom, van olyan ipari majonéz, ami így készülhet: a tojást, olvasztott vajat, tejfölt, cukrot, sót, citromlevet és héját elhabarjuk, és kis lángon besűrítjük (nem is lett rossz!). Ha már langyos, fűszerezzük,  hozzákeverjük a zöldségeket, és hidegen kenjük a baguetteszeletekre.

 

Diós-heringes bulikrém – ezt volt a második kedvenc

2 db ecetes hering, kis kockákra vágva

2 főtt tojás fehérje kis kockákra vágva

2 főtt tojás sárgája összetörve

1 doboz szardínia+olaja (nálam olíva, mert „elpárolgott” a szardínia alól az olaj)

1 közepes alma kis kockákra vágva

1 ek. őrölt dió

1 kk mustár

1 citrom leve

1 marék aszpik/nálam 1 dl alaplé + 1 kk zselatinpor felfőzve, kihűtve

Fűszerenek egy kis fej mogyoróhagymát, őrölt borsot, és fél csokor aprított friss koriandert használtam

1 baguette

 

Az olajjal, mustárral, citromlével elkeverjük a főtt tojás sárgákat, hozzáadjuk a megolvasztott aszpikot, majd az összes többi hozzávalót. Fűszerezzük, és jól kikeverjük.

A koriander az egekbe repíti!

 

 

0 Tovább

Bizarr chips házilag

Itt van az év végi buliszezon, pontos adatot ugyan nem tudok, de gyanítom, hogy ilyenkor, szilveszterkor fogy a legtöbb chips az áruházak polcairól. A férjemet mindig is foglalkoztatta a házi chipskészítés hogyanja és mikéntje. Többször ábrándozott otthoni chipskészítő masináról, de kukoricapattogtatón kívül nem sikerült ilyen házilag használatos kütyüre szert tennünk. Nekünk a bolti chipsek repertoárjából hiányoznak a bizarr ízkombinációk – lehetne mondjuk csokis chips vagy akár borsos-hagymás-libatöpörtyűs. A nyáron a Kreatív magazin hirdetett receptversenyt, ami teret adott arra, hogy szokatlan ízpárosításokat ötöljünk ki. A versenyszellem most a férjemet ragadta meg, aki nagy ritkán merészkedik a konyhapult közelébe de ilyenkor hagyom – ki tudja, hogy mi sül ki belőle? Például egy 3. hely a Kreatív magazin receptversenyén, amelyet ezzel a házi chipsrecepttel érdemelt ki. Át is adom a szót a nemcsak édes-, hanem sósszájú Mr Tűzrőlpattantnak, következzen a bronzérmes írás:


Vitézek, mi lehet szebb az végeknél? Mondjuk a chips? Élesszük csak fel magunkban a bennünk lakozó Gordon Ramsay, Heston Blumenthal és Nigella egyvelegét*, majd induljunk el azon az úton, amely – egyszer, talán, vagy mégsem egészen – elrepít bennünket is a világhírig, vagy annak helyi változatáig, a Kreatív receptversenyének trónjáig!

Kulináris kalandozásunk terepe a már említett chips. Ha kifogytatok belőle, és ünnep révén már beszerezni sem tudjátok, nosza, csináljatok! Irány tehát a (Michelin-) csillagos ég!

 

Az ötféle íz:

 

1.)    Borsos-libatöpörtyűs

2.)    rukkolával, füstölt maldon sóval

3.)    kókusztejes levendulával

4.)    szarvasgombás

5.)    korianderes-csokoládés

 

Hozzávalók:

4 darab közepes „C” típusú burgonya (kimondottan sütni való fajta, pl. Agria)

1 liter napraforgó olaj

 

Elkészítés:

Először a „rávalókat” készítsük el, hogy a frissen kisült chipset rögtön ízesíthessük!

A burgonyákat meghámozzuk, uborkagyalun 1-2 mm-esre szeleteljük. (A biztonság kedvéért használjunk konyhai kesztyűt, így elkerülhetjük a Fűrész-típusú jeleneteket!) Közben az olajat 180 fokosra melegítjük. A krumpliszeletekről konyharuha segítségével egyenként leitatjuk a nedvességet, ez a titka annak, hogy ropogósra süljenek. Most kezdődhet a türelemjáték, az edénybe csak annyi krumpliszeletkét tehetünk, hogy ne érjenek egymáshoz, és könnyen megfordíthatóak legyenek! A sütési művelethez célszerű max.1 literes edényt használni, hogy a krumplik úszhassanak a bő olajban. Vigyázat, gyorsan sül, és hamar barnul! Ha ilyet tapasztalunk, az edényt a gázról félrehúzva csökkentsük az olaj hőmérsékletét. A sülési idő max. 1,5 perc, vagyis nagyjából 90 mp mindkét oldalon. Ha a közepe puha maradna, süssük tovább, de csökkentve a hőt. A lényeg, hogy az utolsó csepp nedvességet is kivonjuk, ha így teszünk, hamisítatlan házi, ropogós chips lesz a jutalmunk.

Mikor kisültek, egyenként konyhai papírtörlőre szedjük őket. Öt egyenlő részre osztjuk.

 

A borsos-libatöpörtyűshöz: tengeri só, frissen őrölt színes bors és 2 evőkanál libatöpörtyű morzsa egyvelegével szórjuk meg a kész chipseket

A rukkoláshoz: kb.2 e.k. apróra vágott rukkolával, és füstölt maldon sóval szórjuk meg az erre az ízkombinációra szánt chips mennyiséget.

A kókusztejes-levenduláshoz: 2 ek. kókusztejport és 1 kk. porcukort, kevés tengeri sót, és 2 csipet szárított levendula virágot kőmozsárban egyneműsítünk és a kapott porral megszórjuk a frissen kisült krumpliszeleteket.

A szarvasgombáshoz: olajban elrakott szarvasgombából mákszemnyi darabokat vágunk, és minden egyes kisült szeletre juttatunk belőle.

A korianderes-csokoládéshoz: 3 dkg jó minőségű étcsokoládét felolvasztunk, hozzákeverünk 1 ek. olajat , a kész chipseket félig mártjuk és 2 ek. apróra vágott friss korianderlevéllel egyenletesen megszórjuk. A csoki dermedéséig (1-2 percre) a hűtőbe rakjuk.

 

Az elkészült házi chips ideális:

 -villogni a csodálkozó vendégeink előtt,

-megnézni a BL aktuális meccsét,

-leülni vele egy Wim Wenders filmhez (ha nincs, jó lesz a Kommandó is a nem kevésbé világhírű A. Schwarzeneggertől is),

-hosszú farmvillezéshez.

 

 

E receptre méltán illik a kétsoros:

„Ez az a chips,

Amit biztosan csipsz.”

 

*képzavar, de szerzőnk annyira magabiztos, hogy ezt nem is akarja kijavítani. Mondjuk ebből a három személyből képezhető entitás vetélkedik Dr. Viktor Frankenstein szörnyetegével, az tuti.

2 Tovább

Fejedelmi reggeli

Két ünnep közötti szabadságolásunk töltjük, a nyári szabitól eltekintve szerintem ezek a napok az év legjobbjai. Nincs reggeli rohanás, a szomszédok sem dobognak a fejünk fölött. Ilyenkor reggeltől indul a karácsonyi filmek maratonja, ami mellé jól esik a finom frissen sült barnított vajas kalács gyömbéres-kakukkfüves narancskrémmel vagy tokajis kacsamájkrémmel, esetleg mindkettővel?

 

Barnított vajas kalács:

40 dkg liszt

7 dkg vaj

1 tojás

1,7 dkg élesztő

2 dl tej + ha még szükséges, annyi, hogy lágy tésztát kapjunk

1 marék mazsola

1 kk tejsavópor

5 dkg cukor

 

A barnított vajhoz a vajat megolvasztjuk, majd barnulásig hevítjük, hűlni hagyjuk.

A lisztet, cukrot, a tejsavóport elkeverjük. Öntsük a langyos tejet a robotgép táljába, oldjuk fel az élesztőt, keverjük hozzá a tojást (tojásból tegyünk 1 evőkanálnyit félre a kalács megkenéséhez). Dolgozzuk össze a lisztes keverékkel, ha kell, adjunk még hozzá tejet, végül adjuk hozzá a barnított vajat és a mazsolát. Folpackozzuk le a tálat, és hagyjuk a kétszeresére kelni. Formáljunk a tésztából öt azonos súlyú gombócot, tegyük őket egy sütőpapírral bérelt, 30 x 12 centis formába, takarjuk le és hagyjuk a duplájára kelni. 170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 45-50 percig. Ha nagyon barnulna, alufóliával takarjuk le.

 

 A gyömbéres-kakukkfüves narancskrémhez:

1, 25dl narancslé

1 narancs reszelt héja

10 dkg cukor

1 egész tojás+4 sárgája

1 kk keményítő

12 dkg vaj

Kis darabka reszelt gyömbér

2 ágacska kakukkfű levelei

 

A keményítőt feloldjuk a narancslében, hozzáadjuk a többi hozzávalót a vaj kivételével és gőz fölött besűrítjük. A sűrű narancskrémhez keverjük a vajat, letakarjuk egy kis sütőpapírral, hogy ne bőrösödjön és hűtőbe rakjuk néhány órára.

 

 

Tokajis kacsamájkrémhez:

10-12 dkg hízott kacsamáj

2 tojás

1,5 dl tej és tejszín fele arányban

2-3 ek. tokaji aszú

1 kis fej pirított hagyma

Só, bors, kakukkfű

Turmixoljuk össze a hozzávalókat, fűszerezzük és öntsük a pépet egy kb. fél literes befőttes üvegbe. Zárjuk le a tetővel, és tegyük egy lábas vízbe, úgy, hogy a víz legalább az üveg ¾-éig érjen.Tegyünk rá fedőt, és dunsztoljuk 1 óráig. Zárjuk el alatta a gázt, és hagyjuk kihűlni. Felbontatlan állapotban hűtés nélkül is eláll.

 

0 Tovább

Életmentő svindli beigli

Ha a sütést sikerült az utolsó pillanatra hagyni, és se dió, se mák nincs a kamrában, az üzletek pedig bezártak, jól fog jönni ez a recept.

Bármennyire is meglepő, a tölteléket krumpliból készítettem, és merem állítani, hogy a gesztenyés beiglivel simán ringbe száll..

A recept egyébként a nagyi sublótfiókjából való, egy megsárgult papírfecnin bukkantam rá „Burgonyás pite” néven. Némi formai átalakítást és plusz fűszerezést azért elkövettem.

 A tésztájához a jól bevált beigli receptemet vettem alapul, nem mertem reszkírozni a tavalyi repedésmentes beiglieim után, főleg, hogy a Nagyi receptje pitetésztára vonatkozik.Nem is szaporítom tovább a szót, hogy aki el akarja készíteni, rögtön sodrófát ragadhasson. Következzen a recept a gyors munkavégzés érdekében, tőszavakban!

 

 

Hozzávalók 2 rúdhoz:

 40 dkg liszt

4 dkg porcukor

1,25 dkg élesztő

14 dkg vaj

1 tojás sárgája

1 dl langyos víz

 

A töltelékhez:

 50 dkg főtt krumpli

1 tojás

2 ek. puha vaj

20 dkg cukor

1-2 ek. baracklekvár

2 kk. fahéj

1 kk kakaópor

1 narancs reszelt héja

1 rúd vanília magjai

Kandirozott narancshéj (ha van)

1 marék mazsola

1 löttyintésnyi rum (aroma is megteszi)

 

1.Liszt, cukor, só összekever.

2. Vajjal elmorzsol.

3 vízben élesztőt felold, 1 db tojással elkever

4. Száraz hozzávalót a folyékonnyal összedolgoz.

5. Nincs kelesztés, rögtön 2 részre oszt

6. Gombócokká gyúr, egyenként téglalpra kinyújt

7. A gombóc súlyával megegyező mennyiségű töltelékkel megken

8. A tészta két végét 2 cm-re behajt, felteker

9. Tojássárgájával leken, l órára hűtőbe rak

10. Tojásfehérjével is leken fél órára hűtőbe rak

11. Sütőt 170 fokra előmelegít, kb. 45-50 percig süt, ha nagyon barnul, fóliával letakar

12 Közben a szívet-lelket melengető édes illatból nagyokat szippant

13. BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

0 Tovább

Karácsonyi gasztroajándékok cuki csomagolásban

A héten szerintem sokunk számára beindul az utolsó hajrá a karácsonyi sütigyártásban.

Egyrészt a családi asztalra, de ajándéknak sem utolsó egy-egy fűszerektől illatozó süticsomag, és legalább nem kell azon sem izgulnunk, hogy ajándékunk a hetvenedik ajándék zokni sorsára jutva végzi a ruhás fiók mélyén.

A csomagoláson minden évben változtatok, tavaly például nagyon helyes kartondobozok vitték az aprósütiket címzettjeikhez. Az idén viszont találtam egy elképeztően jó oldalt, ahonnan sütik és egyéb gasztroajándékok dekorálására címkéket lehet ingyenesen letölteni. Aki szereti a habos-babos cuccokat, az garantáltan nem fog csalódni. Személyes kendvencem a hóemberes partiszett, ami tartalmaz üdítős üvegcímkét, (borcímkének sem rossz) „muffinruhát”, ajándékkísérő kártyákat. A sütik és a bor öltözékéhez csak egy színes nyomtatóra, néhány 200 g-os A4-es lapra , kb.1 méter piros szalagra, némi ragasztóra és egy ív celofánra lesz szükségünk (virágostól könnyen beszerezhető).

Én az üdítős üvegcímkét most sütis címkének használtam. Sütőtökös-csokis kenyeret sütöttem szögletes formában, és keresztben helyeztem rá a hóemberes címkét. Olyan lett, mint egy amerikai sütibolt kirakati példánya! A címkékből kapott a házi csipkebogyó likőr is, ami szintén ajándékként végezte.

 

A sütőtökös-csokis kenyér hozzávalói:

 

24dk g liszt

3 kk fahéj

120 ml olaj

Fél tk. szerecsendó

Fél tk. gyömbér

Fél tk. szegfűszeg

Fél tk. sütőpor

1 tk. szódabikarbóna

20 dkg cukor

3 tojás

1 narancs reszelt héja

2 cs. vaníliás cukor

24 dkg sülttökpüré

15 dkg csokicsepp/azonos nagyságúra tört étcsokidarabkák

15 dkg durvára őrölt dió

 

Elkészítése:

Keverjük össze a száraz hozzávalókat egy tálban, majd egy nagyobb tálban a folyékony hozzávalókat is. Adjuk a száraz hozzávalókat a folyékonyhoz, és robotgéppel dolgozzuk össze. Legutoljára keverjük a masszához a csokicseppeket. Sütőpapírral bélelt szögletes 25 x 12 centiméteres formába öntjük ( vagy azonos méretű kapszlikba, ami a vámház körúti csarnok mellet lévő utcában az ÁZSIA-boltban kapható), és 160 fokon 50 percig sütjük.

Ajánlatos tűpróbát végezni! Ebből a mennyiségből nálam 2 db kenyér készült.

 

0 Tovább

Szenteste, akciós vacsorával

Megkezdtük a kötelező karácsonyi barát-rokonlátogatásokat az elmúlt hétvégén. Azért ennyivel előbb, mert tapasztalatunk szerint az ünnepnapok eddig többnyire kevésnek bizonyultak, valamelyik rokon vagy barát mindig kimaradt a látogató körutunkról, és persze nemtetszésüknek hangot is adtak.

Nekünk meg lógott a nyelvünk egyik rokoni háztól a  másik barátihoz szaladva, és persze felsejlett a kérdés, hogy ebből a pár napból, amit egész évben várunk, mennyi idő marad így saját magunkra?

Ezt elkerülve az idén bejelentettük a tág rokoni és baráti körben, hogy nálunk két héttel korábban indul a karácsony az elmúlt évek sértődéseinek kiküszöbölése érdekében, és persze egy picit magunk miatt is. Ezt a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad elvet követve jutottunk el kedves barátainkhoz, Zé-ékhez, akikkel egy kellemes estét tölthettünk, amit nem is ragoznék, kivéve egy momentumát.

A emberek elvonultak, és mi rögtön csajosabb témákra eveztünk Zé-né nekem is szegezte a kérdést, hogy mit főzzön Szenteste, lenne-e valami ötletem, átlagos hozzávalókból ünnepit, egy kicsit rendhagyóbbat szerkeszteni, mert a hó végéig szűk 30000 forintjuk van. Ebből még a  két gyereknek is kéne ajándékot venni, nem beszélve arról, hogy jó lenne a januárnak úgy nekimenni, hogy 10-éig ne kenyéren és vizen kelljen kibírni. Jó, mondom én, hogy akkor induljunk ki abból, hogy mid van itthon? Mire ő: még ősszel bespájzoltak, a pince roskadásig van krumplival, hagymával. Mákot kapott az anyóstól, diója termett a kertben 1-2 beiglire valónyi, megmaradt mikuláscsokik hadserege, pulykacombfilé 1 kilónyi a fagyasztóban, olaj, liszt , cukor és olyan fűszerek, amelyek egy alapháztartásban fellelhetők. Akkor mégsincs itt a világvége! Mégis, mennyiből kéne feltupírozni a menüt? Ő egy ötezresre gondolt, annyit még elbír a családi kassza. Magunk elé vettük a lakásban fellelhető összes prospektust és elkezdük karikázgatni az akciós hozzávalók között. Hogy én se áruljak zsákbamacskát, a héten próbavásárlást és tesztfőzést végeztem. Jelentem, minden a terv szerint alakult: kényelmesen belefértünk a keretbe, és talán az átlagostól is sikerült egy kicsit eltérni. Kedves Zé család íme a menüsor, remélem, ízleni fog (nekünk nagyon bejött)! Beszámoló kéretik!


 Langyos cukkinisaláta dióskrémsajttal, gránátalmával

 

Hozzávalók 4 személyre:

4 kisebb cukkini

10 dkg feta sajt

5 dkg őrölt dió

2 gerezd fokhagyma

Só, olívaolaj

1 db gránátalma magjai

 

Az öntethez:

Fél citrom leve,

3-4 ek. olivaolaj

1 ek. méz

Só, bors

 

Szeleteljük fel a cukkiniket 1 cm vastagra. Sózzuk, és egy tálban letakarva 10 percig hagyjuk állni. Addig a feta sajtot villával törjük össze és dolgozzuk el az őrölt dióval. A gránátalmát vágjuk ketté, és szedjük ki a magjait. Tegyük féle egy kis tálba. Keverjük el az öntet hozzávalóit is. Egy serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, és dobjuk bele a két gerezd fokhagymát. Itassuk fel konyhai papírtörlővel a cukkiniszeletekről a nedvességet, és mindkét oldalukon süssük őket aranysárgára. Rendezzük a megsült cukkiniket egy nagyobb lapostálra, és locsoljuk meg az öntettel. Morzsoljuk rá a diós feta sajtot, és szórjuk meg bőven a gránátalmamagokkal. Még melegen tálaljuk!

 


Citromos burgonyakrémleves füstölt lazaccal, petrezselyemolajjal

 

 

Hozzávalók 4 főre:

Fél kg burgonya

1 közepes fej hagyma

1 liter zöldségleves vagy víz

3 ek citromlé

1 ek vaj

2 és fél dl tejszín

Só, bors

10 dkg füstölt lazac-szelet

 

A petrezselyemolajhoz:

1 dl olívaolaj

1 csokor petrezselyem

 

Forrázzuk le a petrezselymet, hűtsük le hideg vízben és egy szűrőn hagyjuk, hogy lecsepegjen. Turmixoljuk össze az olívaolajjal, majd szűrjük le. Egy rendkívül élénkzöld, kellemes textúrájú és ízű fűszerolajat kapunk, amelyet hűtőben tárolva több héten keresztül is felhasználhatunk.

A leveshez a vajon pároljuk üvegesre a hagymát egy közepes fazékban, adjuk hozzá a megtisztított, kockára vágott burgonyát és öntsük fel a zöldséglevessel. Ízesítsük sóval, borssal. Kis lángon főzzük puhára a burgonyát, majd húzzuk félre és egy botmixerrel pürésítsük a levesünket. Majdnem mártás sűrűséget kell, hogy kapjunk. Ellenőrizzük, hogy elég sós-e, és ízesítsük a citromlével. Keverjük el a tejszínt egy merőkanálnyi forró levessel, és öntsük vissza, majd forraljuk újra. Szedjük a burgonyakrémlevest tálakba, formáljunk rózsákat a lazacszeletekből és jutassunk minden tálba, végezetül csepegtessük meg a leveseket a petrezselyemolajjal.

 

 

 Ünnepi ragu

 

 

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg pulykacomb filé

15 dkg  füstölt kolozsvári szalonna

20 dkg apró fejű csiperke gomba

10-15 dkg egész, pucolt szelídgesztenye (nagyobb üzletekben kapható mélyfagyasztott 10 dkg-os kiszerelésben, de védőgázas csomagolásban is kapható főtt, tisztított gesztenye is)

2 ek. vaj

1,5 ek. liszt

1 dl száraz fehérbor

2-3 dl víz vagy húsleves

1 rúd fahéj, őrölt bors

2 ágacska friss kakukkfű

 

A páchoz:

Fél dl étolaj,

2,5 dl száraz fehérbor

2-3 szem szegfűszeg

4-5 szem egész bors

2 babérlevél

2 gerezd zúzott fokhagyma

Egy kis darab friss gyömbér vagy őrölt gyömbér

 

A pác hozzávalóit összeforraljuk, kihűtjük és a húst bepácoljuk. Legalább egy éjszakára a hűtőben érleljük egy jól zárható edényben. A pácolás befejeztével kiemeljük a húst a pácléből és alaposan megtöröljük. Hagyjuk állni, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.

Egy közepes lábasban olvasszuk fel a vajat, és pirítsuk meg a felcsíkozott szalonnát. Dobjuk rá a felaprított hagymát és pirítsuk néhány másodpercig, majd dobjuk rá a megmosott és megtisztított gombát is és pírítsuk mindaddig, míg színt nem kap. Adjuk a ragunkhoz a közepes nagyságú kockákra vágott húst, és pírítsuk további néhány másodpercig. Szórjuk meg  és keverjük át jól a liszttel, majd engedjük fel a víz és a bor keverékével – esetleg húslevessel. Adjuk hozzá a gesztenyét is, és kb. 30-40 perc alatt kis lángon főzzük puhára a ragut. Közben figyeljünk rá, ha elfőne a leve, pótoljuk. A kész raguhoz adhatunk burgonyapürét vagy tört burgonyát.

 

 

Mákos-fehércsokis panna cotta, fűszeres aszaltszilva-szósszal

 

 

Hozzávalók 4 személyre:

4 dl tejszín,

2 dl tej,

4 dkg cukor,

12 dkg fehér csoki

Reszelt narancshéj

1 rúd vanília kikapart magja

5 dkg darált mák

3 lap zselatin

 

Az aszaltszilva szószhoz:

10 dkg aszaltszilva

Kis darabka frissen reszelt  gyömbér,

Egy kevés őrölt fahéj

A vanília rúd magháza

1 narancs leve és reszelt héja

5 ek méz

2,5 dl víz

1 ek. keményítő, vagy főzhető vaníliás pudingpor

 

A tejszínt, a tejet, a cukrot és a vaníliamagokat egy lábosban elkeverjük és forráspontig hevítjük, majd levesszük a tűzről.

Közben néhány másodpercre beáztatjuk a zselatinlapokat langyos vízbe, csak annyi időre, hogy össze tudjuk nyomkodni, mert ha túl sokáig maradnak vízben, feloldódhatnak! Adjuk a kinyomkodott zselatint a forró tejszínes tejhez és oldjuk fel benne. Tördeljük a forró tejbe a fehércsokit, és keverjük addig, míg teljesen fel nem oldódik. Végül adjuk hozzá a mákot és a narancshéjat is.

Kicsit hagyjuk hűlni, majd öntsük formákba és tegyük néhány órára a hűtőbe, hogy megszilárduljon.

Főzzük puhára az aszaltszilvát a fűszerekkel, édesítsük mézzel. Keverjük el a keményítőt néhány evőkanál vízzel, és sűrítsük be szósz sűrűségűre.

Ha a panna cotta megszilárdult, lazítsuk meg a széleit egy kés pengéjével, és mártsuk a formákat néhány másodpercre forró vízbe, hogy könnyen kiforduljanak a formából.

Borítsuk tálakra, és öntözzük meg a fűszeres aszaltszilva-szósszal.

0 Tovább

Forraltborzselés szaloncukor házilag

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a karácsonyi készülődés elképzelhetetlen  egy jó fűszeres forralt bor nélkül.

Hogy fehér, vagy vörösborból készüljön, szerintem ízlés dolga. Én a magam részéről jobb szeretem vörösborból készíteni. Cukorból és kevéske vízből sötét karamellszirupot főzök, majd felöntöm jó minőségű száraz vörösborral, fűszerezem friss narancshéjjal, szegfűszeggel, fahéjrúddal, csillagánizzsal és egy leheletnyi kardamommal. 

Lassú tűzön kb. 5-6 percig főzöm , hogy a fűszerek jól átjárják, ha nem elég édes, még egy kis barna cukrot is adok hozzá, és ha már az egész lakást belengi a fenséges illat, késznek nyilvánítom. Szigorúan karácsonyi motívumos bögrékbe töltöm, mert úgy az igazi!  A fűszerek mellett a sötétre pirított cukor nagyon erőteljes mézeskalácsos ízt ad neki. Igazi téli csemege!

Tegnap este, ahogy kortyolgattam, azon kezdtem gondolkozni, hogy mi lenne, ha a maradék forraltbor zselés szaloncukorként végezné? A próbálkozás jó eredménnyel zárult. Két transzport is készült: az első lágyabb állagú, a második a boltihoz hasonló. Kinek-kinek ízlése szerint.

 

A lágyabb zseléhez:

 1 dl forralt bor, 2 ek. cukor, 1 púpozott teás kanál porzselatin, pár csepp citromlé

(ez a próbamennyiség egy pici, 10 x 10 cm-es négyszögletes jénai edényre volt elegendő, így ez az arány az edényünk űrtartalmához képest változik )

 A hozzávalókat kis lángon összemelegítem, amíg a zselatin fel nem oldódik, közben kevergetem, nehogy odakapjon.

Egy akkora űrtartalmú kivizezett szögletes formába töltöm, hogy a folyadék 1-1,5 cm-ig érjen. Hűtőben egy órát dermesztem. Amikor megdermedt, késsel elválasztom az edény falától, kézzel a zselé alá nyúlok, hogy teljesen elváljon az edénytől és egy sima felületre borítom. Felvágom szaloncukor nagyságú darabokra, majd jöhet a csokiba mártogatás. A csokit vízgőz fölött megolvasztom , a zselékockákat egyenként villára szúrom és csokiba mártom, majd egy fóliával betakart tálcára sorakoztatom őket. A csoki dermedéséig a hűtőben pihentetem a szaloncukrokat.

 

A  szilárdabb állaghoz:

 Az előző zselatinmennyiséget a duplájára emeltem, a többi hozzávaló változatlan maradt, még a formán változtattam:a zselét próbaként IKEA-s „rúd” jégkockatartóba töltöttem, (egyébként a jégkockatartó űrtartalma 2dl) a szép szabályos zselérudakból  gyári formát meghazudtoló szaloncukraim lettek. Egy zselérúdból 5db cuki jön ki, így egy jégkockatartóval akár 30 db szaloncukrunk is lehet, ha a zselé kellő szilárdságú és a  türelmünk is töretlen marad. Mert bizony nem minden rúd adja meg magát egykönnyen.

Bevonat:

Nekem eddig a "mártogatáshoz" a  70%-os kakaó tartalmú jó minőségű étcsokik váltak be a legjobban. Az 1 dl zselémennyiséghez 5 dekányit olvasztottam fel, és mind fel is használtam.

 

Csomagolás:

-Metál csomagoló: a leghigénikusabb, és nem is szárad ki benne a szaloncukor. De nehéz a szaloncukorformához a fólia végeit megcsavarni, mert nem könnyen formálható.

-Krepp papír: könnyű vele bánni, viszont ha a zselé kicsit megolvad, a papír elázhat.

 

Tapasztalat:

 A szilárdabb zselével sokkal könnyebb dolgozni, és az IKEA-s jégkockatartó is csak ezzel működik, mivel minél keményebb a zselé, annál könnyebben kifordítható a formából. Ha mégis a lágyabb zselé mellett döntünk, szögletes formába töltve könnyen megbirkózunk a feladattal.

Leegyszerűsítve: a lágyabb zselés finomabb, a szilárdabb szebb; ki-ki döntsön saját preferenciája szerint.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 Tovább

Tűzrőlpattant

blogavatar

Gasztronómia, egy csipetnyi plusszal. Elérhetőségem: tuzrolpattant7 a freemail.hu-n

Utolsó kommentek