Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szaloncukor helyett mikulásbot

Az idén elmaradt a szaloncukorkészítés, helyette ezek a karácsonyi Disney rajzfilmekből ismert giccses cukorkára hajazó sütik kerülnek a fára.

Tulajdonképpen a sütinyalóka tészta spirálosan színes szerkezete adta magát, hogy a nyalókák mellett Candy Cane is készüljön belőle. Mert hogy így hívják! Szentül meg voltam győződve, hogy Amerikából ered, és biztosan a Mikulás botja adta az ötletet a rajzfilmkészítőknek, akik ebből is hasznot húzva elterjesztették a szülők nagy örömére. Ehelyett egy német édességkészítő a kitalálója 1672-ből. Pontosabban a kölni katedrális karnagya bízta meg azzal a feladattal, hogy készítsen valamit, amitől a gyerekek csendben maradnak a karácsonyi mise alatt. És hogy mégis legyen valami keresztény színezete a dolognak, a cukorka végét kampósan meghajlította, hogy a kis Jézust meglátogató pásztorok botjához hasonlítson. Hát, ennyi a történet.

A recepthez adalék, hogy a nyalókához képest a Candy Cane-hez kisebb nagyságú golyókat vettem a tésztából, nem tekertem föl, hanem kampósbotokat formáltam belőlük, és a méreténél fogva a sütési idő is lerövidült 3-4 perccel.

0 Tovább

Részeges csokis süti fügével

Az egyik hipermarketben potom pénzért (59/db) mérik a fügének darabját, le is csaptam a termetesebb pélányokra. Hazai fügét csak nagyon ritkán sikerül kifognom a piacon: egy-egy kendős anyóka szokott árulni, ezért aztán minden nyáron nagy várakozással tekintgetek a dél-mediterrán vidék felé, és arról álmodozom, hogy az első adandó senki földjén lévő fügefára rávethessem magam. Ami nekünk egzotikum, másoknál takarmány…és ez nem vicc, mert például Mallorcán a barmokat kihajtják a fügefásba, hogy a lehulló fügével jól belakjanak, cserébe még a kolbásznak is fügeíze van!

És ha már mindenki szüretel, tegyünk egy kis jó bort a fügés sütibe is.

 

Hozzávalók 6 db 1,5 dl-es felfújt formához:

15 dkg liszt

5 dkg cukor

2 dkg kakaópor

½ tk fahéj

1,5 tk sütőpor

10 dkg 85 %-os étcsokoládé

1 tojás

5 dkg vaj

2 dl testes vörösbor

6 szem friss füge

barnacukor a szóráshoz

 

A formákat kivajazzuk. Keverőtálban a vajat kikeverjük a cukorral és az egész tojással. Hozzákeverjük a gőz felett felolvasztott csokit is, azután beleszitáljuk a kakaóporral, sütőporral elkevert lisztet és a borral együtt simára keverjük. A formákat a ¾-éig töltjük a tésztával, és a tetejükre ültetünk egy-egy keresztben bevágott fügét, amit megszórunk barnacukorral. 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

 

0 Tovább

Majális és nyalóka

Tegye fel az a kezét, akinek a majálisról a nyalóka, a vattacukor, törökméz, a perec és társai jutnak eszébe!

Azt hiszem, az enyémen kívül még sok kéz lendülne a levegőbe. Egyik kezemben a rózsaszín nyúl alakú lufit, a másikban az elmaradhatatlan piros kakasnyalókát fogtam, és teljes volt a boldogságom. Ha majális, akkor pedig irány a Városliget! – legalábbis gyerekkoromban még így gondoltam, az más kérdés, hogy mai fejjel inkább nekiállok és megsütöm magam a saját nyalókámat. Persze az nem égetett cukorból van, és még csak nem is kakas alakú L

 

 

 

Hozzávalók:

40 dkg liszt

10 dkg natúr vajkrém (vagy philadephia, vagy mascarpone)

10 dkg puha vaj

15 dkg porcukor

1 tojás (M-es)

1 evőkanál vaníliakivonat

1 kis kanál sütőpor

ételfesték

1 csomag hurkapálca

 

A vajat, a sajtkrémet és a tojást habosra keverem a porcukorral, vaníliakivonattal. Hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet. Ha a massza túl lágy, kevés liszttel javítok az állagán, de ne legyen túl kemény sem. Két részre osztom, és az egyik felét ételfestékkel színezem. (Én a Wilton royal blue-t használtam) Persze lehet helyette kakaót, céklaport, spenótport és sokféle természetes színezéket is használni. De ha igazán szép élénk színeket szeretnénk, akkor kénytelenek leszünk a mesterségeset választani.

A tésztát 1 órára a hűtőbe teszem, hogy jól formálhatóvá váljon. Amíg hideg, addig könnyű vele dolgozni, de amint felmelegszik, szakadozni kezd.

1 nyalókához 2 dió nagyságú kék golyót és 2 fehér golyót összegyúrok, és kisujjnyi vastag kígyókat sodrok belőlük. Ahhoz, hogy a színek spirálszerűen kirajzolódjanak a nyalókán, mielőtt feltekerném a kígyót, óvatosan sodró mozdulattal „megcsavarom”. Majd feltekerem és végül a hurkapálcával átszúrom. 180 fokon sütöm kb. 8-10 percig, de vigyázni kell, mert hirtelen megbarnulhat! Melegen ne nagyon mozgassuk, mert hűlés közben szilárdul meg igazán.

 

0 Tovább

Popeye tortája

Sütöttem már cukkínis sütit, sütőtököset, répásat, sőt még céklásat is, ezért most sem néztem döbbenten, amikor a keresőben spenótos receptek után kutatva megtaláltam ezt a receptet.

Első gondolatom az volt, hogy Popeye biztosan odáig volna tőle…..

Nagyon szép friss spenótot sikerült vennem tegnap a piacon, így egy részéből – miután blansíroztam és pürésítettem – rögtön meg is sütöttem a spenótos sütit. Az ízén kevésbé érződik a spenót, de az állaga lepipálja a szimpla kevert tésztás sütiket. És hát harsány zöld színével igazi tavaszt hoz a konyhába! Az eredeti recept tejszínhabbal tölti meg, de én inkább egy gyömbéres, lágy fehércsokikrémet készítettem hozzá, hogy ne csak a színe, hanem az íze is harsogjon!


 

Hozzávalók, az eredeti recepthez képest kis változtatással:

30 dkg liszt

20 dkg cukor (nyírfacukor)

1 rúd vanília magjai

120 ml olívaolaj

3 tojás

30 dkg spenótpüré friss spenótból

½ citrom leve és héja

1 kk sütőpor

csipet só

 

A tojásokat habosra keverem a nyírfacukorral, pici sóval.

Hozzáadom az olívaolajat, tovább keverem, majd a spenótpürét, a vaníliarúd kikapart magjait, citromlevet, és a reszelt citromhéjat is hozzáteszem.

Végül pedig a sütőporral elkevert liszt következik.

170 fokos sütőben 4 db 18 cm-es kerek lapot sütök.

A kihűlt lapokat megtöltöm a krémmel, és lehűtöm.

 

 

A gyömbéres fehér csokikrémhez:

2,5 dl tejszín

10 dkg fehércsoki

1 tasak habfixáló por

frissen reszelt gyömbér

 

A tejszínt felforralom és hozzáadom a reszelt gyömbért, majd leveszem a tűzről.

Beletördelem a csokit és kicsit állni hagyom, hogy olvadni kezdjen, majd simára keverem. Szobahőmérsékletűre hűtöm, félkemény habbá verem, majd hozzáadom a habfixálót, és addig verem, míg krém állagúvá válik. Beteszem 1 órára a hűtőbe, mikor kiveszem, ismét felhabosítom.

0 Tovább

I LOVE YOU! süti Valentin-napra

SÜTIBE ZÁRT SZÍV a romantikusoknak, akiknek a belső az, ami igazán számít.

Mindenképp valami szív alakút szerettem volna sütni, de egy szív formatorta olyan csöpögősnek tűnt. Szív alakú kekszek megint csak nem jöhettek szóba. Végső elkeseredésemben fogalmazódott meg a szív alakú farsangi fánk gondolata, kimerítve a farsangot és a Valentin-napot is egyszerre. De végül ez is gyenge próbálkozásnak találtatott. És ekkor jött a megváltó ötlet: kívül teljesen hétköznapi alakkal, de belül annál „szívesebb” formával. Maradéktalanul beleszerettünk, ezért I LOVE YOU sütinek kereszteltük…

 

 

 

 

Hozzávalók:

30 dkg liszt

15 dkg porcukor

12 dkg puha vaj

2 tojás

1 cs. sütőpor

1 ek. vaníliás cukor (1 csomag porcukorba 1-2 vaníliarudat szúrok, már akár 1 hét múlva használható)

125 ml tej

2 ek. natúr kakaópor + 2 ek. víz

reszelt narancshéj

 

A tetejére:

5 dkg mascarpone

1 ek. porcukor

2 ek. cointreau narancslikőr

 

Eszközök:

10 x 6 cm-es szögletes formák

3,5 cm átmérőjű szív kiszúróforma

A vajat a cukorral, vaníliás cukorral, narancshéjjal habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Tovább keverjük és hozzáadjuk a sütőporos lisztet. Végül lazítjuk a tejjel. A tésztát megfelezzük. Egyik felében elkeverjük a kakaóport + 2 ek. vizet, és a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk 1,5 cm vastagon. 170 fokon kb. 15-20 percig sütjük. Ha kihűlt, 3,5 cm átmérőjű szíveket szúrunk ki belőle. A formákat negyedéig megtöltjük a sárga masszával, és a kiszúrt szíveket szorosan egymás mögé „tapasztva” a masszába helyezzük. A maradék sárga masszával kitöltjük a szívsort körülvevő hézagot, és a tetejét is beborítjuk vele. Kissé megütögetjük a forma alját, hogy a sárga massza biztosan egyenletesen elosztódjon. 170 fokon minimum 25 percig sütjük. Ajánlatos tűpróbát végezni.

Ha a sütik kihűltek, vonjuk be a tetejüket a narancslikőrrel ízesített mascarponéval. Végül szórjuk meg piros szívecskés cukorkonfettivel.

0 Tovább
«
12

Tűzrőlpattant

blogavatar

Gasztronómia, egy csipetnyi plusszal. Elérhetőségem: tuzrolpattant7 a freemail.hu-n

Utolsó kommentek