Anyukámnál épp a pincében pakolásztunk, amikor kezembe akadt egy 1968-as Lányok Évkönyve. Nagy retrofan lévén megörültem a kincsnek – milyen is volt a világ, amikor még gondolatban sem léteztem, sőt anyu is még virulatlan bakfisként élte világát. A könyvet böngészve házibuli-receptekre bukkantam! Semmi kétség, ezt szilveszterre meg kell csinálnom, de előtte le kell tesztelni Férjen, azaz a mi generációnkon, nehogy a kifinomult ízlelőbimbóval megáldott, maldon sóhoz és szarvasgomba-esszenciához szokott velünk nagyjából egykorú vendégeinknek megártson a gasztroidőutazás.

Ugyanis a receptek nagy spórolásra, takarékosságra és egyéb megszorító intézkedésre intenek, fűszert hírből sem ismerő kreálójuk rántással / besamellel igyekszik pótolni a pénztárca vastagságának hiányát. Anyu elmondása szerint: aki gyulait vitt a suliba tízóraira, az volt a jani. Ebből kiindulva (és némi fűszerrel megtoldva) megalkottam 1968 és 2011 házibuli-krémek krémjeit a szerző tanácsát megfogadva, a gazdaságosság jegyében.

 

Mindenekelőtt álljon itt néhány meggyőző sor magától a szerzőtől, Rónay Máriától:

Házibuli-receptek

 „Nem szívvel adja a bulit az a háziasszony, aki csak tessék-lássék odacsapja az ételt a vendégeinek. Megkent kenyérkaréjokat dob a tálra, egy-egy szelet párizsit – ha jobb módú, szalámit vagy sonkát-is csap rájuk, és kész. Semmi ötlet ebben nincs, és látszik, hogy a  háziak nem fárasztották magukat a vendég kedvéért. Pedig ugyanannyi pénzből sokkal szebben, mutatósabban lehet a vendéget ellátni, ha nem sajnáljuk a fáradtságot. És ezt nem szabad sajnálni.” (Lányok Évkönyve, 1968)

 

Akkor jöjjön néhány remixelt szendvicskrém – mai szóval kence recept!

 

 

Füstölt sajtos bulikrém –nálunk ez tarolt

15 dkg reszelt füstölt sajt (nálam füredi trappista)

5 dkg vaj

2 ek liszt

2 és ½ dl tej

1 tojás sárgája (én kihagytam, enélkül is elég zsíros)

Fűszerek saját felelőségre, mert a recept nem írja

Nálam friss bazsalikom, só, őrölt bors

1 baguette

Vajból, lisztből tejből besamellt készítünk, fűszerezzük, hozzákeverjük a reszelt sajt felét. A baguetteszeleteket a sajtos krémben megmártjuk, megszórjuk apróra vágott friss bazsalikommal, majd a reszelt sajttal, és a sütő grill fokozatán megsütjük (grill hiányában 180 fokon 3-4 percig).

 

Zöldséges bulikrém – aki szereti a francia salátát, az nem fog csalódni

1 tojás

1 kk. cukor

2 dl tejföl

1 citrom leve (nálam a héja is)

5 dkg olvasztott vaj

Levesben főtt vegyes leveszöldség apróra vágva, a maradékfeldolgozás jegyében (nálam sárgarépa és zöldség 1-1 kis szál)

1 pici csemege uborka apróra vágva

1 fél alma apróra vágva

Fűszerek nálam: currypor, cayanne-bors

1 baguette

 

Gondolom, van olyan ipari majonéz, ami így készülhet: a tojást, olvasztott vajat, tejfölt, cukrot, sót, citromlevet és héját elhabarjuk, és kis lángon besűrítjük (nem is lett rossz!). Ha már langyos, fűszerezzük,  hozzákeverjük a zöldségeket, és hidegen kenjük a baguetteszeletekre.

 

Diós-heringes bulikrém – ezt volt a második kedvenc

2 db ecetes hering, kis kockákra vágva

2 főtt tojás fehérje kis kockákra vágva

2 főtt tojás sárgája összetörve

1 doboz szardínia+olaja (nálam olíva, mert „elpárolgott” a szardínia alól az olaj)

1 közepes alma kis kockákra vágva

1 ek. őrölt dió

1 kk mustár

1 citrom leve

1 marék aszpik/nálam 1 dl alaplé + 1 kk zselatinpor felfőzve, kihűtve

Fűszerenek egy kis fej mogyoróhagymát, őrölt borsot, és fél csokor aprított friss koriandert használtam

1 baguette

 

Az olajjal, mustárral, citromlével elkeverjük a főtt tojás sárgákat, hozzáadjuk a megolvasztott aszpikot, majd az összes többi hozzávalót. Fűszerezzük, és jól kikeverjük.

A koriander az egekbe repíti!